Bizonyára nem csak az én facebookom van telepakolva a felvi.hu-s sms-ekkel, hogy felvettek egy csomó mindenkit, és ilyenkor mindig belegondolok, hogy milyen rohadt durva, hogy jövő ilyenkor én fogom várni az SMS-t. Sőt, már így is úgy vártam azt a bizonyos nyolc órát, mintha valami múlna rajta. Bármi :D Beteges vagyok. A szaknak, amit én szeretnék jelölni, a ponthatára egyébként 7 ponttal lejjebb csúszott, 328-ról 321-re, ami ugyebár nem jelenti azt, hogy jövőre nem emelik újra fel, akár húsz ponttal is. 
Tehát így elgondolkodtam rajta, hogy hogy jutottam el a jelenlegi tervemig. Ovitól kezdve :D 

Tisztán él előttem a kép, ahogy a kis székeken ültünk, talán középsős- vagy nagycsoportos lehettem, és az óvónők kérdezték, hogy ki mi akar lenni, ha nagy lesz. Érkeztek a klasszikus válaszok: tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász... aztán jöttem én: óvónéni! Jóhülyevoltálleányom. Akkor nagyon tetszett az aktuális óvónőmnek a válaszom. 

Aztán bekerültem az általánosba, és elsős-másodikos lehettem, mikor megfogant a fejemben az elhatározás: tanár leszek. Na, egy fokkal már jobb, legalább nem gügyörésznem kéne. Emlékszem, az akkori barátnőimmel rendszeresen tanárosat játszottunk, és egyenesen imádtam hetesnek lenni. Hát, mára ez is megváltozott, és szeretem 1-1 csomag rágóért/szendvicsért átruházni a hetesfeladataimat másra :D. Mossa az a szivacsot, meg rohangáljon az krétáért, akinek hat anyja van... 

Körülbelül ötödik osztályos lehettem, mikor eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha ügyvéd lennék? Mert az jól keres. Viszont gyorsan tudatosult bennem, hogy ahhoz én bizony túl lusta lennék.

7-8. osztály körül jött a következő nagy állomás: állatorvos. Emellett egyébként egész sokáig kitartottam, körülbelül egy évvel ezelőtt kicsit jobban belegondoltam ebbe: oké, hogy imádom az állatokat, na de az állatorvos munkája nem csak abból áll, hogy a kötelező éves oltásokat beadogatja a cuki kiskutyáknak. Nem, egy állatorvost bizony hívnak ki azért, hogy altasson el idősebb állatokat, egy állatorvosnak kell műtenie, és sokszor élet-halál küszöbén billegő állatokon segítenie. Ez az, amit az én lelkem nem tudna elviselni. Imádom, szeretem az állatokat, tényleg, de ha el kellene altatnom egyet (még ha tudnám, hogy így neki is jobb lesz), vagy nem tudnék segíteni egy állaton, utána két hónapig szabadságon kéne lennem, hogy feldolgozzam, és nagyon sokáig hibáztatnám saját magam, és lenne lelkiismeret furdalásom... Már attól is kivagyok, ha nem nézek a lábam elé egy esősebb napon, és véletlen rátaposok egy csigára, és fél órán át kérek elnézést a kutyámtól/macskámtól, ha véletlen rátaposok a farkára. Szóval nem, határozottan nem lenne nekem való az állatorvosi szakma. Pedig ha erősebb lennék lelkileg - sokkal erőseb -, simán eltudnám magamnak képzelni. 

Ezután jött egy mélyrepülés: *** az egész oktatási rendszerbe, meg a tanárokba, meg a tanulásba, meglesz az érettségim, aztán majd megszökök valami vándorcirkusszal. Nos, igen. Nevessetek, vagy amit akartok :D Ekkor éltem a lázadó korszakomat, mikor semmi nem volt jó (14-6 évesen), és nem akartam tanulni. Azóta rájöttem, hogy amúgy én szeretek tanulni. Hangozhat betegen, de tényleg szeretek tanulni, olyan jó érzés, mikor tudom, hogy megint tanultam valamit, bővült az ismeretem egy adott témában, és okosabbnak érzem magam. Akkor viszont tényleg elég mélyponton voltam, depressziónak nem mondanám, de nagyon befelé fordultam, és a középsuli első 3 évében (nyelvi, 9, 10) tényleg magasról és nagyívben leszartam a jegyeimet. És még így is 3,88-as átlagokat produkáltam. 

Tavaly nyáron jött az első komolyabb tervem, ami megvalósíthatónak is tűnt: ménesgazda. Aztán persze ebből is elég gyorsan kiábrándultam - ez a gyors kb. fél évet jelent -, ugyanis belegondoltam, hogy minek húzzak le egyetemen 2 évet, ha még csak diplomát sem kapok érte? Ettől azért több van bennem, és ha már egyetem, adjon diplomát is.

December-január környékén találtam rá a jelenlegi vágyálmomra: lótenyésztő és lovassportszervező agrármérnök. Elég részletesen utánaolvastam. Foglalkozhatok állatokkal, és egyszerre emberekkel is, és így a kettő tökéletesen kiegészíti egymást. Ugyanis én konkrétan agyf*szt kapnék, ha csak emberekkel foglalkoznék, ha csak állatokkal, az meg azért unalmas lenne, így a kettő együtt tökély. Diplomát is kapok, 7 félév nem sok, és ez jelenleg az, amit tényleg magaménak tudok, tudnék érezni. Aztán persze lehet, hogy odakerülök egyetemre, és teljesen más elképzeléseim lesznek, mikor élesben fog menni az egész. Két tanárommal beszéltem erről, egyikük nagyon oda-vissza volt, hogy ezt én mennyire fogom szeretni, és ha a diplomaosztóm lóháton lesz, hívjam meg, mert az milyen szép lehet. Másikuk pedig csak helyeselt, hogy ez az, ami tényleg nekem való. 

A napokban eljátszottam még a programtervező informatikus gondolatával is, bár nagyon nem szerettem az informatikát, egyre jobban megértem, és kezd érdekelni. De tisztában vagyok a képességeimmel, és tudom, hogy nem az informatikával lenne gondom, a matekkal annál inkább. Nem gondolom, hogy egy 2,6-os matek átlaggal informatikusnak, programozónak kéne mennem, gyors halált halnék egyetemen, úgy érzem. Szóval ezt gyorsan ki is vertem a fejemből.

Úgy gondolom, azért elég fontos, hogy valaki tisztában legyen a képességeivel. Ahogyan én tudom, hogy egy olyan szakon, ahol az egyik fő ág a matek, elvéreznék, másnak is el kellene ismernie, hogy mi a gyengesége. Egy általános sulis osztálytársam például SZTE - dentálhigiéniát jelölt meg, 346 pont kellett volna neki, és nem vették fel. És most ezt nem azért, hogy magamat fényezzem, de akkor piszkosul elronthatta az érettségijét. Pláne úgy, hogy kap még +pontokat is, hátrányos helyzet, stb miatt. Múltkor kiszámoltattam a felvi pontszámítójával, ha jövőre minden tantárgyamból rontanék egy jegyet, és nem lenne ötös érettségim, csak gyenge négyeseim, akkor is röhögve lenne 350 pontom. A csajhoz egyébként 2 napig nem lehetett szólni, olyan idegben volt, én mondjuk cseppet sem tudtam sajnálni, a város "legjobb" gimijébe ment - legalábbis pár éve még az volt, jelenleg az én sulim a legerősebb -, és mindenki, aki oda kerül, nagyon elszáll magától, tehát például köszönni is elfelejtett mikor odakerült. Hát ennyit ért a nagy elit sulija: 346 pontot sem sikerült elérnie... :D. 

tuti a pokolra kerülök, tudom, gonosz dolog, amit az utolsó bekezdésben írtam:( :D