Minden nyaram szerves részét képezi az, hogy a legtöbb hétvégét apámmal töltöm, a Duna partján, a nyaralónkban. Ő általában horgászni megy, én pedig elkísérem, este, 10-11 körül megyek vissza a házhoz, ő hajnali 1-2-ig marad.
A másnap reggelek pedig úgy néznek ki, hogy megreggelizünk, csobbanunk egyet, majd biciklire pattanunk és nyakunkba vesszük az erdőt, 4-5 óra tájban pedig ismét áztatjuk magunkat.
Nincs mobilnetem, a nyaralónál nincs wi-fi, a természetben meg pláne (hála istennek, van viszont egy sokkal jobb kapcsolat, természet és ember között...). Imádom az összes ilyen hétvégét, hihetetlen jó érzés néha kiszakadni a hétköznapokból, abból a sok stresszből, amit az internet képes nyújtani, abból az érzésből, hogy nem csinálok semmi hasznosat, csak a pillanatnak élni, minden másodpercét kiélvezni a napnak, anélkül, hogy messengeren, facebookon, youtube-on lógnék. Mikor ott vagyok, egy pillanatra nem gondolok arra, hogy na most vajon írt-e x, és úgy írnék y-nak. Itthon nem tudom magam semmivel lekötni, mert ott az internet. Persze, nem kötelező gép előtt ülni, de egyszerűen bennem van az, hogy mégnézném ezt, megnézném azt...

Ezt este nyolc óra körül fényképeztem, ekkor már apámmal ültünk a Duna partján, ő horgászott, én meg csak gyönyörködtem a tájban. És csapkodtam a szúnyogokat. Rettentő sok van belőlük... :( 

Ezek pedig ma reggeli-hajnali képek, 3/4 hat körül sétáltam le a partra. Egyébként nagyon tudom élvezni, hogy bármikor vagyok bent, minimum 10 óráig csak az enyém az egész strand, maximum 1-2 ember néz még le, de ők sincsenek ott sokáig. Ráadásul sokkal kellemesebb a víz kora reggel, mint délután, ugyanis ilyenkor a levegő még elég hűvös, és hozzá képest a víz nagyon jól tud esni, rendesen melegnek érződik, ellenben délután, mikor van 30+ fok, és eleinte kegyetlen hidegnek érződik, holott 25-6 fokos a víz... Nyolc körül mentünk le fürdeni egy negyed-fél órára, csak hogy felfrissüljünk, aztán szokásunkhoz híven biciklire ültünk és megindultunk az erdőbe... Oda-vissza 20 km-t tekertünk le, láttunk közel 14 vaddisznót két csapatban (először 2 nagyot, és több kicsit, majd amint elhagyta a számat, hogy "és mi van, ha kiugrik előttem, és nem tudok leugrani a bicikliről?", kiugrott elénk 2-3, tőlük lemaradva jött a többi). Képet sajnos nem tudtam csinálni, mivel annyira el voltam varázsolódva tőlük, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy elővegyem a telefonom, pedig gyönyörűek voltak :D. 
Miután elértünk a célunkhoz, megakartunk várni egy erdei vasutat, de piszkosul dörgött az ég, én meg gondoltam jobb menni, hát nem volt jobb. Féltünk, hogy nagyon saras lesz az út, és nem fogunk tudni tekerni, szóval útnak indultunk... kár volt. Eleinte csak dörgött, ez már önmagában belém tette a parát, mert ilyenkor sehol nem jó lenni a szabadban: mezőn mi vagyunk a kiálló pont, amit keres a villám, erdőben meg a fák. Ördögi zsákutca. Még mondtam is, hogy inkább az eső esne, csak ne dörögjön... Megint hülyeséget mondtam, ugyanis pár perc múlva abbamaradt a mennydörgés, de rákezdett az eső. De úgy rendesen. Konkrétan szarrá áztunk, tiszta sarak lettünk, mert a bicikli kereke felverte a lábszárunkra, aztán... elállt. Kisütött a Nap, ami pedig rendesen égetett, apám biciklije pedig tönkrement, így az utolsó 6 km-t tolva tettük meg, árnyék nélkül, tűző napon. Nem mondom, hogy a legkedvesebb élményeim közé tartozik :D. 

Ez volt a végállomásunk, a középső képet leszámítva, azt még út közben kaptam le, mivel imádom az ilyen vadregényes helyeket, ahova az ember még nem települt be, a természet teszi a dolgát. Ezeken a helyeken nemhogy internet, még csak térerő sem volt. És ez egyáltalán nem is volt baj. Persze, nem szeretnék huzamosabb ideig ilyen helyen lenni, mert a térerő fontos, de internet nélkül simán bevállalnám bizonyos időre. Mondjuk úgy 1-2 hétre. Annyira kiábrándító, elkeserítő az az érzés, amikor már a kocsiban ülök, és bekanyarodunk a településünkre vezető útra. Maga a tudat, hogy vissza a szürke hétköznapokba, az internet világába, és már a tudattól elszomorodok. Durva.