Talán említettem, hogy lovagolok, de a nyaram nem épp úgy alakult, ahogy elterveztem: ugyanis én elhatároztam, hogy majd szinte minden nap kimegyek a lovakhoz, segíteni, meg ilyenek. A nagy tervemből pedig annyi lett, hogy az oktatómat porckorongsérvvel műtötték még június végén, egész nyáron kórház, rehab, és még mindig kell neki pár hónap, hogy lóra ülhessen. Tudom, lehetne rosszabb is, pl. az a verzió, hogy soha többet nem ülhet lóra...Viszont én június 22 óta nem láttam azokat a lovakat, akiken lovagolok, vagy épp tanultam lovagolni. A tanya pedig olyan helyen van, ahova busz nem visz ki, jogsim nincs, biciklivel marha messze van, úgyhogy anyámra voltam utalva. Aki ma megszánt. 

Átmentünk a szomszéd településre írószerbe (úristen, olyan füzetet vettem, én komolyan szerelmes lettem, jézusom!!! ha teljesen bevásároltam sulira - azaz még két vonalas füzet), tervezem kiposztolni őket ide. Írószer után kivitt a tanyára... ő a hugommal a kocsiban maradt, én pedig hatalmas vigyorral az arcomon vonultam hátra a lovakhoz, egy rakat almával. Mert úgy gondoltam, nem mehetek üres kézzel. Csend és nyugalom volt, furcsa volt így, hogy nem volt ott az oktatóm, mert ha ő van, mindig nagy a nyüzsgés, és ha dolgozna most, biztos, hogy ketten mentek volna bent, meg lett volna még egy futószáras lovasa is... most viszont csak a csend fogadott. A lovak ettek, de persze az én zacskócsörgésem felkeltette az érdeklődésüket:D. Legalábbis néhányét. Három ló kivételével - akik nem jöttek oda hozzám - mindegyiknek adtam almát, kinek többet, kinek kevesebbet, szeretet alapján, legtöbbet persze az aktuális kedvencem, a póni kapta. Tudom, hogy iskolaló és lovas között nagyon ritkán alakul ki szorosabb kapcsolat, de én esküszöm, felismert engem. Persze, az ő figyelme is a zacskócsörgésre koncentrálódott, de mikor már elfogyott az alma, és a zacskót is kidobtam, akkor is közeledett felém, nem törődve a villanypásztorral, amennyire csak tudott, közel jött, ami tőle nagyon szokatlan, mivel rendesen fél a villanypásztortól, és kétméteres ívben kerüli el... :D. Most pedig odajött hozzám, és kérte, hogy simogassam. Oktatóm kedvence viszont sajnos nem kapcsolt időben, így mire ő színre lépett, már nem volt mit adnom neki, a simizésen kívül, amire azért ő is igényt tartott :D. Nagyon feltöltődtem ennek az alig fél órácskának köszönhetően, jó volt látni őket, meg úgy alle zusammen a helyet, már nagyon hiányzott az a légkör. Csak hát igen, furcsa volt ez a nagy nyugi, az állandó nyüzsgés helyett.

Sőt, töredelmesen bevallom, volt bennem félsz. Elvileg egy tőlem egy évvel fiatalabb srác van ott helyette a nyáron, akivel a kezdetektől van köztünk konfliktus, azaz 12 éves korom óta. Legutóbbi lovaglásom alkalmával láttam, mivel gyakszin volt a tanyán, de alig tíz perc után ment is már haza, mert aznapra végzett. Igazából normálisnak tűnt, lehet, hogy komolyodott valamicskét, de biztos baromi kínos lett volna, ha bevágódok egy zacskó almával, ő meg hátul van, és számonkéri rajtam, hogy mit keresek ott. De szerencsére nyoma sem volt, aminek azért örültem...