feltűznivalók

8. fül-orr gége túlélve, buli még nem

2017.07.15. 08:14, fanni

Nos, a fül-orr gégészetet túléltem (ki gondolta volna..:D). 10:40-re volt időpontom, 10:30-kor már be is hívtak, öt perc alatt átmosták mindkét fülem, és közölték velem, hogy még jó, hogy mentem, mert kezdődő fülkürthurutom van a jobb fülemben, ami megszüntethető ha csepegtetem. A bal pedig csak szimpla dugulás volt. Tehát most újra hallok, nagyon fura két hét után ismét rendesen hallani a hangom :D. 

Pont egy hete, 8-án volt a szülinapom, és már fél éve eldöntöttem, hogy szeretnék rendezni egy szülinapi bulit, csak hát ez nem jött össze, mert pont arra a hétvégére esett a város legismertebb fesztiválja, így egy héttel eltoltam, és a szülinapi jelzőt is levettem tőle. Két ember kivételével az egész osztályt meghívtam, ami 22 főt jelent velem együtt, a végére 15-en lettünk. Ma 19 órára hívtam össze a népet, egy barátnőmet két órával korábbra, lufikat fújni, kipakolni, etc. Őszintén szólva... nem tudom, mire számítsak. A fiúk mióta tudják, teljesen rá vannak pörögve, ők intézik majd a hangot, a piát, én adjam a helyet. Egyikük konkrétan háromnaponta rám írt valami miatt, mint pl. pontosan hol lesz, menjek el elé, ő meg eldob kocsival, de nem fog odatalálni, ma reggel is egy kép fogadott tőle, hogy berakta a csomagtartóba a hangfalakat, meg a kábelt.
Tényleg nem tudom, mit várjak. Nem tudom, ők mennyi piát hoznak, mennyit isznak, de az biztos, hogy részegen nem engedek haza senkit, aki autóval, vagy motorral jön. 
Én tudom, hogy viszek 7dl pálinkát, 2l bort, meg csokilikőrt. Meg persze sprite, fanta, kóla, ásványvíz. Én nem tervezem csontrészegre inni magam, hála az emetofóbiámnak {hányástól való félelem}. Ezek mellé még grillezünk, csinálunk hasábburit, sütizünk és jól érezzük magunkat

Igazából meglep, hogy ennyire várják, főleg a fiúk. A lányok csak rábólintottak, hogy jönnek, de a fiúk tényleg nagyon bepörögtek miatta. Persze, info szakos vagyok, és 11 fiú között egyedüliként képviselem a női nemet, és imádnak. Mert nem olyan vagyok, mint a legtöbb lány, aki kiakad, ha beszólnak neki, csak visszaszólok valami durvábbat, olyat, hogy utána köpni-nyelni nem tudnak, nem hogy visszaoltani :D Az idei tanévben lettem velük igazán jóban, szerintem kivétel nélkül mindegyikükkel. 
És azt kell mondjam, sokkal jobb fiúkkal haveri viszonyban lenni, mint lányokkal barátnőiben. Sokkal őszintébbek. 

Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre