5. pride2017.07.09. 21:31, fanni
A hétvégén volt a Budapest Pride, szóval úgy gondoltam, most aktuális lenne, ha erről írnék.
Történetesen nekem is van meleg ismerősöm, aki elsők közt nekem mondta el, hogy mi a helyzet. Emlékszem, szegény nagyon kivolt, félt, hogy mit fogok reagálni, és fél órán át ígértette velem, hogy nem mondom el senkinek. Én pedig megígértem neki, hogy ha nem azt akarja közölni velem, hogy amúgy állatkínzó, vagy 70 éves és pedofil, nincs gond, nem vagyok az, aki kiakadna bármin. Aztán kibújt a szög a zsákból. Én pedig nemes egyszerűséggel visszakérdeztem a "Meleg vagyok." kijelentésére: "És?" Az ismerősöm 19 éves, a párja pedig 11 évvel idősebb tőle, távkapcsolat, de nagyon gyakran találkoznak, és amúgy baromi aranyosak. Annyira szeretik egymást, és olyan sok közös dolog van bennük, hogy hihetetlen. Az ismerősöm például nagyon megakart szerezni egy albumot, amit csak benzinkúton lehetett kapni, de az ő városukban pont nem, ezt elpanaszolta a párjának, akinek másnap szabadnapja volt, de felkelt reggel, hogy nyitásra odaérjen a benzinkútra, és megvegye neki azt az albumot.. A héten pedig kapott tőle egy levelet, benne egy karkötővel, az alábbi szöveggel: "Lehorgonyoztunk egymás mellett. Szeretlek." A karkötőn pedig egy horgony volt. Persze, elég nyálas ez, de akkor is piszok aranyos dolog:D. Minden reggel együtt kelnek, fél hatkor, hogy mielőtt a párja indul munkába, beszélgessenek még.
Rengeteg mindent megoszt velem a kapcsolatukról, és egy percig sem érdekel, hogy mindketten melegek. Teljesen úgy kezelem őket, mintha egy megszokott férfi-nő kapcsolat lenne, és nem érint kellemetlenül a téma.
Persze, ettől függetlenül még nem értem a homoszexuálisokat, de egyáltalán nem ítélem el őket, csak vannak és kész, én ettől nem leszek se több, sem pedig kevesebb. Ha ők boldogok, tegyék.
|