Pár napja elgondolkodtam azon, hogy talán velem van a baj, amiért szinte egy férfi sem tud megfogni érzelmileg, talán túl magasak az elvárásaim. Ma pedig rátaláltam erre a cikkre, amit most megosztok, miszerint az intelligens emberek nehezebben találják meg a szerelmet. Sok igazságot találtam benne...
Nem egoizmusból írom ezt, de én intelligensnek gondolom magam, mind érzelmileg, mind értelmileg. A külsőségekkel például nem törődöm: nem kell, hogy egy pasi 180 magas legyen, hat kockával a hasán, méteres átmérőjű bicepszel, tricepszel, meg más egyéb "epsz"ekkel.
Csupán annyi kell, hogy ne legyen vékonyabb tőlem, és ne legyen igénytelen. 

A gond az elvárásaimmal valószínűleg a belsőnél van.
Ne legyen műveletlen, ne legyen beszűkülve a látóköre, ergo lehessen vele szinte bármiről beszélgetni.
Szorosan kapcsolódik az előzőhöz, hogy legyen intelligens, rendelkezzen választékos szókinccsel. Legyenek tervei, álmai, céljai a jövőre nézve.
Tudjak rá férfként tekinteni. Ne törődjön már annyit magával, mint egy ribanc.
Legyen érett. Ez alatt pedig azt értem, hogy ne higgye azt, hogy baromi menő dolog hetente - kéthetente leinni magát, mert egyáltalán nem az.
Tudjon meglepetést okozni. Ne legyen olyan primitív a gondolkodása, hogy tudjam, mit fog válaszolni.
Talán a legfontosabb, hogy szeresse az állatokat.

A filmekben és könyvekben minden olyan könnyed, és magától értetődő, de miért olyan nehéz szerelembe esni a valóságban? Miért jár annyi bajjal, kétséggel, tépelődéssel, elmélet gyártással, felesleges aggódással, és álmatlan éjszakával? És miért van az, hogy a magas IQ-val rendelkezőket állítólag nehezebben ragadja magával ez az érzés? Túl válogatósak, vagy realisták lennének? Túlságosan tudatosak, vagy okosak a szerelemhez?

Az intelligens emberek agyalnak, görcsölnek, érzéseket, helyzeteket analizálnak

Nem elégszenek meg magyarázatokkal, minden történés mögött valami mélyebb összefüggést, mintázatot, okot keresnek. Jellemzően élesített, érzékeny szenzoraikkal begyűjtik az információkat, majd azokat rendszerezve, analizálva azonnal következtetéseket vonnak le, így időnként félre is érthetnek dolgokat. Egy mozdulat, egy gesztus, egy hangszín, egy megfejtett álom máris elrettenti őket, nem beszélve a kezdeti félreértésekről, a vitákról, a sehogyan sem simuló világnézetekről. Egy analizáló ember az első probléma felmerülésekor megretten, a diszharmónia legelső baljós jeleire csomagolni kezd, és továbbáll. Az állandó túlanalizálással feleslegesen bonyolulttá teszik a szerelmet. Az intelligens emberek gyakran tesztelik emberi kapcsolataikat, szelektálnak, és rostán szűrik őket, nem adják a figyelmüket, az odaadásukat, a szeretetüket akárkinek.

Magasak az elvárásaik

Magasra teszik a mércét, és makacsul ragaszkodnak az elveikhez, nem adják alább a tiszta, igaz érzésnél, nem fekszenek önként lélektelen gyönyörkeresők lábai elé. Elsétálnak onnan, ahol semmi keresnivalójuk, és nehéz őket szeretni, mert túl sokat tépelődnek, mert mindent meg akarnak magyarázni, átbeszélni, és nem érik be félmegoldásokkal, nem kötnek könnyedén kényszer kompromisszumot. Sokat várnak el emberi kapcsolataiktól és így önmaguktól is.

Egy intelligens ember szíve nehezen nyílik, először biztonságban akarja tudni magát érzelmileg

Nem ugranak fejest a szerelmi eufória érzésbe, és nehezebben mutatják valódi énjüket. Sajnos előbb veszik észre a kockázatokat, mint a lehetőségeket. Nem nyitják meg a szívüket olyan könnyedén, időre van szükségük, hogy bízzanak, hogy átadják és megadják magukat, hogy beengedjék a másikat. Óvatosságuk és túlérzékenységük miatt azonban sokszor hűvösebbnek, távolságtartóbbnak tűnhetnek a másik szemében, ami hamar kiolthatja a még csak parázsló szerelem szikráját.

Sokáig hurcolják a múlt, és a rossz tapasztalatok csomagját

Túlságosan óvatosak, a korábbi kapcsolatokból hozott fel nem dolgozott sérelmeket, félelmeiket könnyebben átültetik a jelen bontakozó románcába. Sajnos így a múlt minduntalan bevillan, és a jelenbe piszkít. Már megégették magukat, és pontosan emlékeznek rá, átéltek meg nem értettséget, a tisztelet hiányát, kihasználtságot, verbális vagy fizikai agressziót, vagy teljes ignoráltságot. Már megalázták, lejáratták, megcsalták és kritizálták őket. Pontosan tudják, milyen fájdalmas volt mindez, hiszen még mindig hurcolják az emléket, és nem szeretnék újra átélni. Céljuk az önvédelem. A múltbeli negatív tapasztalatok hurcolása az egészséges önbizalom csökkenéséhez, és az önszeretet hiányához vezethetnek.

Nem félnek egyedül lenni, és több énidőre van szükségük, még akkor is, ha párkapcsolatban élnek

Megtanulták, hogy nem kell mindenáron Akárki. Valaki kell! Egyedül lenni azt jelenti, hogy tartják magukat annyira, hogy csak azért, hogy akárki legyen mellettük, inkább nem lesznek senkivel. Tudják, hogy mindenáron nem kell útitárs. Ha nincs alkalmas ember, hogy társuk legyen, inkább egyedül mennek tovább, ami számukra komfortos választás. Töltelék kapcsolatokban, majdnem szerelmekben, laza, temporális kötelékekben nem böjtölik az időt, nem húzzák ki bennük addig, amíg el nem jön a nagy érzés. Szeretnének boldogan élni valakivel, de nem mindenáron. Szét akarják választani az ocsút a búzától, vagyis tisztán akarják látni ki érdemel figyelmet, ki a nagybetűs Ember, és ki a defektes, szimpla, felszínes temporális gyönyört kereső skalpvadász.

Ha rátalálnak a megfelelő emberre, az intelligens emberek kapcsolatai hosszú távon kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak

Bár a keresgélés, az érzelmi kötelék, és a biztonságérzet kialakítása náluk sokkal több időt vesz igénybe. Lehet, hogy kapcsolataik nem idealizált, rózsaszín, vattacukor-álmok, mégsem állíthatjuk, hogy hideg fejjel, érzelemmentesen analizálva, kalkulálva indulnak el a társkeresés bonyolult útvesztőin.